A fahéj az egyik legrégibb fűszerünk, már az időszámítás előtti 3. évezredben is használták. Európában sokáig rendkívül drága volt, a királyi fűszerek közé tartozott, és csak a 18. század után, a behozatal drasztikus emelkedése után vált elérhetővé a szélesebb néprétegek számára is. Srí Lankáról származik, egy, a babérfélék közé tartozó kis örökzöld fa vékonyan lehántott belső kérge. Kínában és Vietnamban egy másik változata ismert, a Cassia. Ez durvább, vastagabb, mivel az egész kérget felhasználják hozzá. Íze csípősebb. Sokkal olcsóbb, mint az eredeti, tehát általában ezt használják a késztermékekben.
Bármilyen finom is, nem szabad mértéktelenül fogyasztani a fahéjat, mivel tartalmaz egy mérgező anyagot, a kumarint. Ez a vegyület károsíthatja a májat, és akár daganatokat is okozhat. A drága Srí Lanka-i fahéjban egy-két nagyságrenddel kevesebb van belőle, mint az olcsó és elterjedtebb kínai változatban. A fahéjrudakat meg lehet különböztetni, ám ha őrölten vesszük, akkor csak a csomagolás igazíthat el (ha egyáltalán ráírják). Szerencsére csak egy-két csipetnyi kell belőle a süteményekhez vagy az ételekhez (mert a sós fogásokhoz, pecsenyékhez is jól illik a zamata).
