Forrás: O. Horváth György

Parázson sült pulykaszárny zöldséges nyárssal

Parázson sült pulykaszárny zöldséges nyárssal

Itt és most elárulok egy titkot. Kezdek rászokni a kész fűszerkeverékekre! Pontosabban némelyik gyárira – ilyen például a fokhagymás vagy a mustármagos pác és a húspuhító por.
Mást nem használok, de ezek jók. Egy kicsit persze bele kell nyúlni és megbolondítani, hogy ne legyen
„egyeníze” mindennek. Most a pulykaszárnyat szórtam be vastagon egy barbecue-nak keresztelt fűszerkeverékkel. Egy kis sóval, erőspaprika-krémmel ízesítettem, aprítottam mellé fokhagymát, meglocsoltam némi olajjal, és egy éjszakára (ha ennyi időnk nincs, akkor is legkevesebb 2 óra kell neki) a hűtőbe raktam érni.
Tüzet raktam a grillező helyen, s míg a faszénparázs „kisült”, addig a szárnyat kiszedtem a pácból. Felkarikáztam a zöldségeket, szalonnát szeltem, majd ezeket jól beleforgattam a tál alján maradt páclébe. Sóztam, borsoztam, majd nyársra húztam őket szépen sorban, egymást váltogatva. A szárnyat kifeszítve húztam „karóba”, és több réteg alufóliába göngyöltem úgy, hogy néhány szelet zöldséget is mellé tettem. A zöldségnyársakat is fóliába tekertem. Közepesen forró parázs fölé raktam a csomagokat. A zöldségnek húsz percet engedélyeztem, a szárnynak negyvenet. Közben néha megforgattam. Ezután egy nagyobb tál felett kibontottam a fóliákat: a kisült szaftot felfogtam, majd visszaraktam a párolt húst és a zöldségeket a grillre. Még 10-15 percig pirítottam, míg a zöldségek szélét kicsit megkapta a meleg, és a szárny bőre gyönyörű
barnára sült. Saját szaftjával meglocsolva, fehér kenyérrel és fehérborral tálaltam.

kaloria 600 CAL
ido 60 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Forrás: O. Horváth György

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.