Forrás: Pásztor Tünde

Húsos-káposztás derelye

A burgonyát sós vízben héjastul megfőzzük. Még melegen meghámozzuk, áttörjük, aztán hagyjuk teljesen kihűlni.

Közben lepirítjuk a káposztát, és elkészítjük a tölteléket. Lereszeljük a káposztát, összeforgatjuk sóval, és hagyjuk állni egy ideig. Utána gyengéden kifacsarjuk. Két evőkanál cukrot karamellizálunk némi zsiradékon, rádobjuk a kinyomott káposztát, és gyakran megkeverve megpirítjuk, a végén borssal fűszerezzük.

A darált húst, a finomra vágott vöröshagymát és a zúzott fokhagymát egy-két evőkanál zsiradékon megpároljuk, közben fűszerezzük őrölt pirospaprikával, majoránnával, sóval és borssal. Ha kész, hozzákeverjük a főtt rizst és a felaprított petrezselyem zöldjét.

Összegyúrjuk a kihűlt tört krumplit körülbelül hárommaroknyi liszttel (amennyit felvesz), két evőkanál zsírral, kicsi sóval. Lisztezett deszkán több adagban kinyújtjuk. Az egyik felére kis kupacokban rárakjuk a kihűlt tölteléket, körben megkenjük felvert tojással. Ráhajtjuk a másik felét. Kézzel összenyomkodjuk. 8 × 8 cm-es négyzetekre felvágjuk. Bő sós vízben kifőzzük (forrásban lévő vízbe dobjuk, ha feljött a víz tetejére, még pár percig forraljuk). Leszűrjük, a pirított káposztára szedjük. Óvatosan összeforgatjuk.

kaloria 500 CAL
ido 140 perc
nehezseg Nehézség: 2

Hozzávalók

4 személyre

Forrás: Pásztor Tünde

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.