Forrás: Receptposta

Nagymamám pomposa

A TÉSZTA:

A pomposhoz kell egy kisebb adag kenyértészta (kb. 35 dkg lisztből). A kenyértészta vagy lágy kelt tészta készítése: 35 dkg lisztet összegyúrunk 1,5 dkg friss, felfuttatott élesztővel, egy teáskanál sóval, 1 teáskanál cukorral és annyi vízzel, hogy közepesen kemény vagy lágy legyen a tészta. Szépen kidagasztjuk, hagyjuk megkelni.

A POMPOS TÖLTELÉKE:

Nagymamám a kenyértésztából maradt tésztát vékonyan elnyújtotta a nyújtódeszkán. Egy kis lábosban zsírt olvasztott, amibe sót és pirospaprikát szórt – olyan színe volt, mint a pörköltalapnak. Az előző heti száraz kenyérből körülbelül 25 dkg-ot apróra elmorzsolt, ebbe a paprikás, forró zsírba dobta, fakanállal megkeverte, és nyomban le is vette a tűzről. Ezt a főzetet (ha kihűlt) egyenletesen elterítette a kinyújtott tésztán, majd feltekerte a tésztát úgy, mintha rétes lenne. Nagymamám beletekerte egy régi háborúból maradt „csajkába”, és a sütőben szép pirosra sütötte. (Később mi már sima tepsiben sütöttük úgy, mint a rétest, hosszában.) Úgy szeletelte, mint a rétest, széles karikára. A szaftos, nagyon finom sós sütemény melegen és hidegen is egyaránt különleges, mégis egyszerű étel.

ELŐKÉSZÍTÉS: 25 perc
SÜTÉS: 30 perc
1 adag: 180 kcal

kaloria 180 CAL
ido 55 perc
nehezseg Nehézség: 2

Hozzávalók

4 személyre

Forrás: Receptposta

Ajánlataink