Először a tésztát készítjük el. A három tojásfehérjét habbá verjük, közben fokozatosan adagoljuk hozzá a kristálycukrot. Egy másik tálban az egész tojásokat elektromos habverővel nagyon habosra keverjük a porcukorral. Utána beleszórjuk a lisztet és a mandulát, alaposan elkeverjük, végül összeforgatjuk a felvert tojáshabbal, és beledolgozzuk az olvasztott, langyos vajat. Két nagy tepsibe sütőpapírt terítünk, felezve beleöntjük a masszát, és 180 fokra előmelegített sütőben pár perc alatt megsütjük. Rácson kihűtjük a két vékony lapot.
Közben elékészítjük a kávészirupot és a kétféle krémet. A sziruphoz összeforraljuk a vizet a kristálycukorral, majd még forrón belekeverjük a neszkávét, és hagyjuk teljesen kihűlni.
A kávékrémhez elektromos habverővel nagyon habosra keverjük a puha vajat a tejszínnel, a vaníliás cukorral meg a porcukorral. A neszkávét feloldjuk a forró vízben, ha langyosra hűlt, ezt is belekeverjük a könnyű, habos krémbe.
A csokis krémhez felforraljuk a tejszínt, majd több adagban ráöntjük a darabokra tört csokira, és kevergetve összeolvasztjuk. Teljesen kihűtjük. Utána elektromos habverővel kihabosítjuk, a végén beledolgozzuk a 4 dkg puha vajat is.
Összeállítjuk a süteményt: két-két egyforma téglalapra vágjuk a vékony mandulás piskótát, így négy tésztalapunk lesz. Az egyiket rátesszük egy nagy tálcára, meglocsoljuk a kávészirup negyedével, rákenjük a kávékrém felét. Rátesszük a második lapot, ezt is megöntözzük a kávészirup negyedével, rákenjük a csokikrémet. Ismét piskóta következik, meglocsolgatjuk. Erre kenjük a maradék kávékrémet. Tetejére fektetjük az utolsó lapot, kézzel gyengéden lenyomkodjuk.
A csokoládémázhoz összeolvasztjuk a csokit a tejszínnel, belekeverjük a kockákra vágott vajat, és bevonjuk vele
a sütemény tetejét. Hideg helyen hagyjuk pihenni legalább egy fél napig, utána hosszúkás szeletekre vágva kínáljuk.