Szúcsi sóban sült csirke

Szúcsi sóban sült csirke

A csirkéket lehet egyben is sütni, én inkább félbevágom.
A belsejét majoránnával, kevés törött borssal bedörzsölöm. Míg ez kicsit érlelődik, fogom a négy kiló sót, egy tálba töltöm, hozzáadom a lisztet, a tojásokat, és az egészet jól összedolgozom. Nagyjából hasonló anyagot kapok, mint amilyet az óvodában használnak sógyurmaként a kicsik. Nos, ezzel a masszával beterítem a tepsi alját, erre fektetem a csirkéket bőrével felfelé, majd az egészet légmentesen
beburkolom a maradék sóval. Le sem kell fedni,
mehet a kemencébe. A paradicsomok aljából egy vékony szeletkét levágok, csak annyit, hogy ne dőljön fel. A kalapját óvatosan leszelem, majd kivájom a magos, kocsonyás részt – ennek helyébe töltöm a tejbe áztatott zsemlével, petrezselyem zöldjével, kakukkfűvel, zúzott fokhagymával elkevert juhtúrós
pépet. (Só nem kell, mert a túró sós!) Visszateszem a paradicsom kalapját, és mehet ez is a melegre. Figyelni kell rá, mert jó negyedóra alatt elkészül. Hasonlóan ahhoz a sajtos körtéhez, amelyhez előbb félbevágom a gyümölcsöt, és kikanyarítom a magházat (kemény fajtájú körtét válasszunk). Ennek helyébe kell belenyomni az ömlesztett sajtot, ízlés szerint szórhatunk rá egy kis mazsolát is. Pici vizet teszek a
tepsibe, aztán már ez is mehet a tűzre. Jó fél óra kell viszont a félbevágott, felületén kockásra behasított
krumpli sütéséhez. A tetejét mustáros, olajos, fokhagymás, sós, borsos mártással megkenem, fólia alatt párolom, majd az utolsó öt percben leveszem, hadd piruljon meg a teteje. Egy óra alatt a csirke is megsül, a sós massza nagyobb darabokban lefejthető. A töltött paradicsommal és körtével, valamint a mustáros krumplival együtt fenséges húsétel, melyhez igen jól csúszik egy korsó hideg sör…

kaloria 780 CAL
ido 120 perc
nehezseg Nehézség: 2

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.