A klasszikus piskótarolád vagy piskótatekercs egyetlen titka a piskóta ideális állapotának elérése, azaz olyan piskótát kell sütnünk, amit utána könnyedén fel tudunk tekerni. Persze ehhez is léteznek különféle technikák, de alapvetően sok múlik magán a tésztán is.

5 tipp, hogy tökéletes legyen a piskótatkerecs – alaprecepttel!

  1. A jó piskótában nincs sütőpor, csak sok-sok tojás és viszonylag kevés liszt.
  2. A piskótát vagy sütőlapon vagy a gáztepsi (esetleg más nagy méretű tepsi) hátán, sütőpapíron érdemes sütni, hogy könnyedén leválasztható, tekerhető legyen.
  3. A sütőpapíron kisült piskótát egy másik sütőpapírra célszerű átfordítani, majd amin sült, azt egyszerűen lehúzni a tésztáról. Ezután már csak tölteni kell, majd feltekerni.
  4. A piskóta feltekerése sokban függ attól, hogy milyen töltelékkel szeretnénk elkészíteni. Abban az esetben, ha a klasszikus, sárgabarack lekvárral töltött piskótát szeretnénk reprodukálni, akkor a megsült, tűpróbát kiállt piskótát melegen kell megkenni a lekvárral, s úgy, melegen feltekerni. Azért érdemes minél hamarabb dolgozni vele, mert ahogy hűl a tészta, úgy veszíti el a rugalmasságát, és bizony nagyobb az esélye, hogy törni vagy repedni fog. Ha valamilyen bonyolultabb tölteléket szeretnénk a tésztába tenni, akkor a piskótát nedves konyharuhával célszerű feltekerni, s ebben, a feltekert állapotban tartani, amíg meg nem töltjük. A nedves konyharuha megakadályozza, hogy a tészta kiszáradjon, repedjen, illetve a beletekert konyharuhának köszönhetően könnyebben tudjuk mozgatni, szétnyitni, kihajtogatni a tésztát.
  5. A piskóta töltésekor vagy folyósabb lekvárral dolgozzunk, vagy a már kicsit bekötött lekvárjainkat egy kevés víz hozzáadásával melegítsük, lazítsuk föl. A meleg lekvár nem csak azért hasznos, mert könnyebben elkenhető, hanem a már meghűlt piskótát is picit puhítja, azaz könnyebben fogjuk tudni feltekerni.

A LEGJOBB RECEPT PISKÓTAROLÁDHOZ:

Hozzávalók:
6 db tojás
6 ek cukor
6 ek liszt

Elkészítés:
A tojásokat szétválasztjuk, majd a fehérjét kemény habbá verjük.
A tojás sárgáját habosra keverjük a cukorral, majd hozzácsorgatjuk a felvert tojásfehérjéhez, óvatosan tovább verjük habverővel, majd apránként beleszitáljuk a lisztet, és egy gumilapáttal vagy kanállal óvatosan összeforgatjuk.
A tésztát sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, és a sütőben, 180 fokon, körülbelül 20 perc alatt megsütjük.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.