Belerakhatják a hordós káposztába, készülhet belőle lekvár, de köret is. A birsalma az őszi, és a téli hónapok sztárja.

Birsalma, az őszi-téli Jolly Joker

Aki járt már télen egy falusi, fűtetlen szobában, annak az emlékképpel együtt rögtön beugrik a birsalma illata is. Biztos volt ott a szekrény tetején egy-két sor abból. Ideális volt az a hely e fanyar gyümölcs tárolásához: egy-két foknál nem volt melegebb, szépen szét lehetett pakolni a terméseket, s az erős birsaroma nem járta át a többi élelmiszert (az ágyneműnek, ruhaféléknek pedig finom bukéja lett tőle).

  • A birsalma az egyik legrégebbi idők óta fogyasztott gyümölcs. Többször is szerepel az egyetlen megmaradt ókori szakácskönyvben (Apicius-kéziratok). Hal vagy hús mellé mártást csináltak belőle, többféle módon tartósították is.
  • Gyógyító hatását is régóta ismerik. Plinius A természet históriája című többkötetes enciklopédiájában már az időszámítás szerinti első évszázadban több betegségre is ajánlja ezt a gyümölcsöt.
  • Igen gazdag P-vitaminban. Ez a C-vitamin kísérője, segíti annak felszívódását, erősíti a hajszálereket, lassítja az öregedést.
  • A birsben lévő anyagok a hőkezelés hatására antociánná alakulnak. Ettől lesz szép rózsaszínes-bordós a birsalmasajt. Az antocián igen hatékony fegyver az érelmeszesedés ellen.
  • A szezon elején, nyersen nemigen tudjuk megenni. Azonban álltában még érik, puhul, tél vége felé már próbálkozhatunk az elrágcsálásával.
  • Egyre népszerűbb a birspálinka. Az idei gyulai pálinkaversenyt a Brill Pálinkaház birskörtepálinkája nyerte.

Bőrös malackaraj kakukkfüves birspürével

Narancsos birsalma chutney lila hagymával

[eadvert]

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.