Adventi forraltborkrém-torta

Tészta

A vajat habosra keverjük a porcukorral, hozzáadjuk a reszelt narancs- és citromhéjat, végül egyenként a tojások sárgáját is. A lisztet elvegyítjük az őrölt fahéjjal meg
a szegfűszeggel. A tojások fehérjét kemény habbá verjük a kristálycukorral, azután a liszttel váltakozva a vajas krémhez keverjük. A tészta felét kivajazott-kilisztezett
tortaformába kenjük, majd a 200 fokra előmelegített sütőben megsütjük. A másik feléből ugyanígy még egy lapot sütünk.

Krém

Fél deci vörösborban felforraljuk a mazsolát, azután kihűtjük. A citrom és a narancs reszelt héjából a fahéjjal, a szegfűszeggel, a vaníliás cukorral és 1-1,5 dl vízzel
fűszerkivonatot készítünk. A cukrot összekeverjük a pudingporral, hozzáöntjük a maradék vörösbort, a fűszerkivonatot meg a tojássárgájákat. Kevergetve sűrűre
főzzük, majd összekeverjük a zselatinfixszel. Ha kihűlt a krém, összeforgatjuk a kemény habbá vert tejszínnel.
A két tésztalapot betöltjük a krémmel úgy, hogy a rétegek közé szórjuk a borban áztatott mazsolát. A hűtőbe tesszük dermedni.

Piskótatekercs

A piskótához a tojások sárgáját habosra keverjük a cukorral, majd hozzáadjuk a lisztet meg a habbá vert tojásfehérjét. A tésztát sütőpapírral bélelt 25 × 35 cm-es
tepsibe terítjük, és vékony lapot sütünk belőle. Feltekerve hagyjuk kihűlni. Ezután megkenjük málnalekvárral, ismét felcsavarjuk, és vékony szeletekre vágjuk. A piskótatekercsekkel kirakjuk a torta tetejét. Díszíthetjük még keményre vert tejszínhabbal is. A torta oldalát pirított mandulával vagy piskótamorzsával bevonjuk, a
tekercsek tetejét egy kis zselével fényezhetjük.

kaloria 370 CAL
ido 90 perc
nehezseg Nehézség: 2

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.