Almás táska

Először a tésztát készítjük el. Összekeverjük a lisztet a cukorral meg a sóval, majd összegyúrjuk a vajjal, a vízzel és a joghurttal. A sima tésztát 30×30 cm-es négyzetté nyújtjuk. Lekenjük 20 g olvasztott vajjal, meghintjük egy kevés liszttel, majd szorosan feltekerjük, mint a bejglit. Átlátszó fóliába csomagoljuk, és 1-1,5 órára berakjuk a hűtőszekrénybe.

Közben elkészítjük a tölteléket. Az almákat meghámozzuk, a csutkájukat kiszedjük, húsukat kockára vágjuk. Egy lábasba tesszük a vajat, beleöntjük az almakockákat, hozzáadjuk a barna cukrot, a fahéjat a szerecsendiót. Ráreszeljük a citrom héját, belefacsarjuk a levét. Kevergetve 5-6 percig főzzük. A keményítőt kis hideg vízben csomómentesre keverjük, hozzáöntjük a párolt almához, és összeforraljuk. Átöntjük egy tálba, hagyjuk kihűlni.

Az áthűlt tésztát kivesszük a hűtőszekrényből, elfelezzük, és egyesével 12×60 centis csíkokká nyújtjuk. A csíkokat körülbelül 10 centi széles darabokra vágjuk. Mindegyiknek az egyik felére teszünk egy-egy púpos evőkanál almatölteléket, majd ráhajtjuk a másik felét. A széleket villával vagy az ujjunkkal alaposan összenyomkodjuk.

Egy nagy serpenyőben bő olajat forrósítunk közepes hőfokra, és több adagban megsütjük benne az almás táskákat. Papírtörlőre szedjük, hogy leitassuk a felesleges zsiradékot. Végül megszórjuk fahéjas porcukorral. Melegen tálaljuk.

Almás pite vaníliakrémmel

kaloria - CAL
ido 140 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

12 személyre

Ajánlataink