Bácskai májas sertéskaraj füstölt sajtos rizsropogóssal

Felszeleteljük a húst, kiklopfoljuk, sózzuk és borsozzuk. Egy nagy serpenyőben felforrósítjuk a zsírt, és mindkét oldalukat megsütjük. Kivesszük a serpenyőből a szeleteket.

A serpenyőben maradt zsiradékban lepirítjuk a felkockázott húsos szalonnát. Hozzáadjuk a finomra vágott vöröshagymát, pár percig pároljuk. Rátesszük az áttört fokhagymát, azzal is sütjük egy percig.

Hozzáadjuk a felkockázott paprikát és paradicsomot, a fűszereket (majoránna, borsikafű, őrölt kömény, pirospaprika), sózzuk, borsozzuk, öntünk rá egy deci vizet, és 5 percig főzzük.

Ekkor mehet hozzá a megtisztított, feldarabolt csirkemáj. További 10 percig főzzük. Végül visszatesszük a karajszeleteket, és kis lángon még 5 percig pároljuk együtt.

Három evőkanál zsiradékon átforrósítjuk a rizst. Felöntjük a zöldségalaplével (a szokásosnál kicsit több folyadékot használunk), megfőzzük, ha szükséges, sózzuk és borsozzuk.. Hagyjuk kihűlni. Hozzákeverjük az egész tojást és a lereszelt sajtot.

A masszából hosszúkás rudakat formázunk, kicsit ellapítjuk. Mindegyiket megforgatjuk zsemlemorzsában, majd kevés olajon pirosra sütjük.

Tepsiben sült zöldséges sertéskaraj

 

kaloria - CAL
ido 100 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink