Bundázott töltött tojás salátaágyon

Keményre főzzük a tojásokat. Lehűtjük, meghámozzuk, hosszában félbevágjuk. A sárgájukat egy tálba kaparjuk, a fehérjéket félretesszük.

Az újhagymát nagyon apróra metéljük, és kevés zsiradékon megdinszteljük. A sárgarépát is meghámozzuk és nagyon picire vágjuk. Rádobjuk a hagymás alapra, és pár percig pároljuk együtt. Levesszük a tűzről, hagyjuk kihűlni, majd hozzádolgozzuk az áttört tojássárgájákat, valamint a lereszelt sajtot. Ízlés szerint sózzuk és borsozzuk, csipetnyi zúzott fokhagymával fűszerezzük.

A fél fehérjéket púposan megrakjuk a zöldséges töltelékkel. Utána óvatosan a szokásos módon bepanírozzuk, majd bő zsiradékban pár perc alatt megsütjük. Papírtörlőre szedjük, hogy a felesleges zsiradékot leitassuk.

Tálalótálra halmozzuk a salátát, és elrendezzük rajta a tojásokat. Összekeverünk egy kis üvegben hat evőkanál olívaolajat, két evőkanál citromlevet, kicsi sót és tört fekete borsot, jól összerázzuk. Külön kínáljuk, mindenki meglocsolhatja vele a salátáját.

Almás tormahabbal töltött tojás

 

kaloria 290 CAL
ido 45 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.