Csirkés-halas újburgonya

Megtisztítjuk a burgonyát, mérettől függően felezzük, negyedeljük vagy kockázzuk, majd sós vízben pár perc alatt előfőzzük. Leszűrjük, lecsöpögtetjük, hagyjuk kicsit szikkadni.

Egy nagy serpenyőben kevés zsiradékon elkezdjük sütni a sóval és borssal fűszerezett, felkockázott csirkemellet. Ha már szépen megpirultak a húskockák, hozzáadjuk az előfőzött krumplit, a cikkekre vágott vöröshagymát, a felkarikázott pórét, és jól összepirítjuk. Közben reszelünk hozzá a citrusok héjából.

Ha kész, hozzákeverjük a felaprított makrélát, és kaporral, frissen facsart citrommal és lime-mal ízesítjük még.

Nyári saláta sült újkrumplival

kaloria 350 CAL
ido 45 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink