Csokoládés diótorta
A tojásokat a cukorral és a vaníliás cukorral forró vízfürdő felett sűrű krémmé verjük. Levesszük a vízfürdőről, és addig verjük tovább, amíg a massza
teljesen kihűl. A vajat felolvasztjuk, és a liszttel, a kakaóval, a szódabikarbónával, a darált dióval meg egy csipetnyi fahéjjal együtt a tojáskrémbe keverjük. A masszát 26 cm-es kivajazott, kilisztezett tortaformába töltjük, és előmelegített sütőben, 190 fokon körülbelül 40 percig sütjük. A formában hagyjuk kihűlni.
A tortát a hűtőbe tesszük dermedni. Tálalás előtt csokoládéforgáccsal díszítjük.
Krém
A krémhez a csokoládét apróra vágjuk. A tejből, a cukorból és a pudingporból a szokásos módon pudingot
készítünk. Felolvasztjuk benne a csokoládét, majd hagyjuk kihűlni. Ha kicsit csomós lenne, sűrű szitán átpasszírozzuk.
A zselatint hideg vízbe áztatjuk, a tejszínt kemény habbá verjük. A tortalapot kettévágjuk, majd az egyik felét visszatesszük a formába. A megpuhult zselatint jól kinyomkodjuk, és a felmelegített rumban feloldjuk. A tejszínhabbal együtt a krémbe keverjük. Ezután a krém egyharmadát a tortaformába töltjük, rátesszük a másik tortalapot, és vastagon megkenjük a maradék krémmel.