Finomra vágjuk a vöröshagymát, és kevés zsiradékon elkezdjük dinsztelni. Ha már átlátszó, akkor rátesszük az áttört fokhagymát, és még 2-3 percig sütjük együtt. Rátesszük a nagyon apróra vágott paradicsomot és paprikát, és addig pároljuk együtt, míg jól be nem sűrűsödik. Ekkor levesszük a tűzhelyről, elkeverjük benne az őrölt pirospaprikát. Rátesszük a darált húst, és fehéredésig pirítjuk. Felöntjük az alaplével, ízesítjük sóval, borssal, őrölt köménnyel, szárított majoránnával, borsikafűvel. Ha felforrt, hozzáadjuk a bulgurt is, és fedő alatt még 15 percig főzzük.
Közben egy másik serpenyőben egy kevés zsiradékon megpároljuk a savanyú káposztát (előtte megkóstoljuk, ha szükséges, átmossuk, átvágjuk).
Egy tepsibe rétegezzük a bulguros darált húst és a párolt káposztát. A tetejére kenjük a tejfölt. 170 fokos sütőben 40 percig sütjük.