Fokhagymás-rozmaringos sült hal sokbabos tésztával

Először a fűszeres halpácot készítjük el. Összekeverjük az olívaolajat a szárított kaporral, rozmaringgal, egy teáskanál sóval, körülbelül ugyanennyi tört borssal. Kívül-belül bedörzsöljük a halakat. Jól záródó dobozba rakjuk, és legalább egy éjszakára berakjuk a hűtőszekrénybe.

Másnap egy kis tepsibe sütőpapírt terítünk, átemeljük rá a halakat, és 190 fokos sütőben, takarás nélkül szép ropogósra sütjük.

A körethez sós, szódabikarbónás vizet forralunk. Beledobjuk a fagyasztott zöldbabot, két percig főzzük, utána azonnal leszűrjük, és jeges vízbe átrakjuk a zöldséget, hogy azonnal lehűljön, ne főjön tovább.

Nagyobb kockákra vágjuk a lila hagymát, majd kevés zsiradékon üvegesre sütjük. Hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, sózzuk, majd rárakjuk a két leszűrt babkonzervet, a blansírozott zöldbabot, és kis lángon rotyogtatjuk pár percig. Közben sóval, összevágott petrezselyem zöldjével és tört citromos borssal fűszerezzük.

Bő vízben kifőzzük a tésztát, leszűrjük, belefordítjuk a babos alapba, alaposan összeforgatjuk.

Tengeri halfilé vaníliás-tejszínes spenóttal, sült édesburgonya-kockákkal

 

kaloria 770 CAL
ido 80 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

2 személyre

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.