Tengeri halfilé vaníliás-tejszínes spenóttal, sült édesburgonya-kockákkal

A halfiléket szárazra töröljük. Sózzuk, borsozzuk. Serpenyőben olajat forrósítunk, és hirtelen megpirítjuk benne a filék mindkét oldalát. Átrakjuk az elősütött halat egy sütőtálba, és 195 fokon még öt percig sütjük.

A vajat megolvasztjuk egy nagy serpenyőben. Hozzáadjuk a felszeletelt fokhagymát, keverünk rajta egyet, és már öntjük is rá a bort. Rátesszük a megmosott, leszárított spenótot, belekaparjuk a vaníliarúd magjait, és magas hőfokon csak addig pároljuk, míg össze nem esik (egy-két perc). Közben kevergetjük, ízesítjük sóval, őrölt fehér borssal, végül hozzáadjuk a tejszínt, és két percig még főzzük.

Az édesburgonyát meghámozzuk, apró kockákra vágjuk. Egy sütőbe is tehető serpenyőben két percig pirítjuk kevés olívaolajon, majd átrakjuk a 180 fokos sütőbe, és ott körülbelül húsz percig sütjük.

Mandulás rántott pisztráng

 

kaloria 420 CAL
ido 85 perc
nehezseg Nehézség: 2

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.