Gombával rakott roston sült karaj

Finoman kiveregetjük a húsokat, bedörzsöljük sóval, borssal, majd kevés zsiradékon mindkét oldalukat pirosra sütjük pár perc alatt, nem baj, ha nem sülnek át teljesen, úgyis mennek még a sütőbe is.

Egy nagy tepsit kikenünk vékonyan zsiradékkal, belefektetjük az elősütött húsokat. Besamelt főzünk, egy kis lábasban felmelegítjük a vajat az olajjal, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, a lisztet, világosra pirítjuk. Felöntjük forró tejjel, annyival, hogy jó sűrű legyen a mártás, és összeforraljuk. Pici sóval ízesítjük. Minden szelet húst vastagon megkenünk vele.

Felvágjuk a hagymát, kevés zsiradékon üvegesre dinszteljük. Rádobjuk a megtisztított, apróra felszeletelt gombát. Sózzuk, borsozzuk, rátesszük az összevágott petrezselyem zöldjét. Nagy lángon sütjük. Ha a gomba leve már nagyrészt elfőtt, akkor rákanalazzuk a besameles húsokra. 200 fokos sütőbe toljuk, és 10-15 percig sütjük.

Füstölt sajttal és tarjával töltött sertéskaraj rántva klasszikus burgonyapürével

 

kaloria 410 CAL
ido 45 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink