Göngyölt túrós

Göngyölt túrós

A lisztet a tojásokkal meg a sóval jól összegyúrjuk, ha szükséges, egy kis vizet is adunk hozzá. A tésztát ezután lisztezett deszkán vékonyra kinyújtjuk, és 12 × 12 cm-es darabokra vágjuk. A tésztalapok két oldalát a palacsintasütőben vagy a gáz lángelosztóján rózsaszínűre megpirítjuk.

Töltelék

A töltelékhez a túrót elkeverjük 2 evőkanál tejföllel, ízlés szerint sózzuk. Az 5 dl tejfölt az olajjal meg egy csipet sóval felforrósítjuk, és félretesszük.
Egy fazékban kevés sóval vizet forralunk, beletesszük az elősütött tésztát, és roppanósra kifőzzük. (Vigyázzunk, hogy ne főzzük szét, épp csak hajlékony legyen!) Szitára rakjuk, hogy lecsöpögjön róluk a víz. Ahogy főzzük, úgy töltjük meg egyenként a túrótöltelékkel és tesszük az előkészített lábasba, mint a hortobágyi palacsintát szokás. Ennek az aljára 2-3 evőkanál olajos tejfölt teszünk, és szép sorjában, egymás mellé beletesszük a töltött tésztákat. Ha egy sor kész, meglocsoljuk olajos tejföllel. Mindaddig ismételjük, amíg a tészta elfogy. A tűzhely szélére húzzuk, és hagyjuk, hogy a tészta jól beigya a tejfölt. Melegen tálaljuk.

kaloria 420 CAL
ido 60 perc
nehezseg Nehézség: 2

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink