Görög muszaka

Megmossuk a padlizsánt, szárazra töröljük. Hosszában centi vastag szeletekre vágjuk. Sütőpapíros tepsire fektetjük, és 200 fokos sütőben 10 perc alatt megsütjük.

Elkészítjük a ragut: az olívaolajon megdinszteljük a finomra vágott vöröshagymát. Rátesszük a kétféle darált húst, és erős lángon, kevergetve fehéredésig pirítjuk. Hozzáadjuk az áttört fokhagymát, ráöntjük a paradicsomkonzervet, kevés vizet is öntünk hozzá, és elkezdjük főzni. Közben ízesítjük őrölt korianderrel, római köménnyel, fahéjjal, csilivel. Sózzuk és borsozzuk.

A besamelhez egy serpenyőben megolvasztjuk a vajat, hozzászórjuk a lisztet, kevergetve habzásig hevítjük. Felöntjük a felforrósított tejjel, jó alaposan kikeverjük, kiforraljuk, közben sózzuk, borsozzuk, reszelünk hozzá egy kevés szerecsendiót.

Összeállítjuk a rakottast. Egy tepsit kikenünk olívaolajjal, belefektetjük a megsütött padlizsánszeletek felét. Elsimítjuk rajta a húsos ragut. A tetejére tesszük a maradék padlizsánt, ráöntjük a besamelt. 180 fokos sütőben 35-40 percig sütjük, míg szépen meg nem pirul a teteje.

Paradicsomos muszaka

kaloria - CAL
ido 100 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

3 személyre

Ajánlataink