Grillezett comb fűszervajjal

  1. Többször főztük már, de szeretjük, így most ismét előkerült a grillezett sertéscomb. Sokan nem szeretik, mert száraz, de ha egy vastag – 4-5 centi magas – szeletet sütünk, akkor nem lesz az. A hentesnél láttam meg ismét az „ősemberes” nagy szelet combot: a sok húst szinte körbeölelte a bőr, s köztük ujjnyi széles szalonna. Nem bírtam ellenállni: megvettem, lesóztam, borssal szórtam meg, majd 3 gerezd szétnyomott fokhagymával, mustárral és barbecue-szósszal kentem vastagon át. Egy éjszakát állt a hűtőben, majd nagyon vékony parázson sütöttem át. Nagy hő nem jó, mert csak megég, belül viszont még nyers, rágós marad. A lényeg, hogy tízpercenként forgattam a szeletet: a bőrös részt érte inkább körbe a parázs, így szépen át is pirult, gusztusosan felhólyagzott és ropogósra sült a szalonnarész is. Amíg a hús sült, készítettem egy adag steakburgonyát: a krumplit vastagabb cikkekre kell vágni, kicsit sózni, öt perc múlva már annyira nedves, hogy a tetszés szerinti fűszerekkel ízesített lisztbe forgatva már egy kis bundát képez. Ezt kell forró zsiradékban kisütni, mire a hús is elkészül. Mellette ritkán készített sült hagymát kínáltam még. A húst szeleteltem, tálaláskor vajból, sóból, apróra vágott zöldhagymalevélből és egy gerezd szétnyomott fokhagymából készített fűszervajjal kentem meg az
    adagokat. Bor és sör illik mellé, utána.

Grillezett csirkecomb paradicsomos birssel

10 töltött csirkecomb, amit mindenki imádni fog

kaloria 580 CAL
ido 100 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink