Harlekin szelet

Tészta

A tésztát összegyúrjuk, majd legalább egy órán keresztül hideg helyen pihentetjük. Három részre osztjuk, egyesével vékonyra kinyújtjuk. 175 fokra előmelegített sütőben, tepsi hátán megsütjük. Előtte villával megszurkáljuk, ne hólyagosodjék fel a tészta.
Apró darabokra vágjuk az aszalt gyümölcsöket és a pisztáciát. Megsütjük a harmadik lapot is, és még tűzforrón rákenjük a tojásos krémet, megszórjuk az öszszevágott gyümölcsökkel és a pisztáciával, majd hagyjuk ezt is teljesen kihűlni. Ha kihűltek a lapok, összeállítjuk a süteményt. Az alsó lapot egy tálra teszszük,
gazdagon megkenjük lekvárral. Erre jön a következő tészta, aztán a lekvár másik fele. Végül lefedjük az utolsó, krémmel bekent, gyümölcsökkel megszórt tésztalappal. Legalább egy napig pihentetni kell a felvágás előtt, a lekvár ennyi idő alatt szépen megpuhítja a lapokat.

Krém

Elektromos habverővel maximális fokozaton nagyon habosra keverjük a 18 dkg cukrot és a négy tojássárgáját.

kaloria 240 CAL
ido 90 perc
nehezseg Nehézség: 2

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink