Kapucsínós csokoládétorta

Tészta

A tésztához a tojások sárgáját habosra keverjük a porcukorral. Az olajat 2 dl vízzel meglangyosítjuk, majd a tojásos masszába forgatjuk. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, közben lassan beleszórjuk a kristálycukrot és a sót. Összeforgatjuk a cukros tojássárgájával, végül rászitáljuk a lisztet meg a kakaót, és az egészet óvatosan elvegyítjük. Sütőpapírral kibélelünk egy 26 cm átmérőjű tortaformát, majd beletöltjük a masszát. A tésztát 180 fokra előmelegített sütőben körülbelül 35 percig sütjük. Rácsra borítjuk, félórán át hagyjuk hűlni, majd vízszintesen kettévágjuk és megkenjük a lekvárral.

Krém

A krémhez a durvára aprított csokoládét gőz felett felolvasztjuk. A felmelegített konyakban feloldjuk a neszkávét, majd a vaníliás cukorral és a sóval együtt a csokoládéhoz keverjük. Hagyjuk kicsit hűlni. A tojássárgájákat és az egész tojást gőz felett habosra keverjük, majd hagyjuk ki-hűlni. Azután beleforgatjuk a kemény habbá vert tejszínt. Kétfelé szedjük a tojásos tejszínhabot. Az egyik feléhez hozzákeverjük az előzetesen beáztatott, kinyomkodott, meleg vízben feloldott zselatint. A sötét krémhez a lehűtött, de még folyékony csokoládét a maradék tojásos-tejszínes
masszába vegyítjük. Az alsó lapot körbevesszük a tortagyűrűvel, megkenjük a sötét krémmel, és körülbelül 15 percre a mélyhűtőbe tesszük. A világos krémet elosztjuk a süteményen, majd ráhelyezzük a másik lapot. A tortát körülbelül 4 órán át a hűtőszekrényben pihentetjük. Azután levesszük a tortagyűrűt.

Díszítés

Felforrósítjuk a tejszínt, kevergetve feloldjuk benne az apró darabokra tördelt csokoládét, majd bevonjuk vele a tortát. Csokis keksszel díszítjük.

kaloria 540 CAL
ido 80 perc
nehezseg Nehézség: 2

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink