Karamellás-mézes torta

Karamellás-mézes torta

A tésztához valókat – a liszt kivételével – összekeverjük, és 2-3 percig kevergetve főzzük. Még forrón a lisztre öntjük, majd a tésztát összegyúrjuk,
három egyenlő részre osztjuk, és lisztezett deszkán tortaforma méretűre kinyújtjuk. Egyenként a kivajazott,
lisztezett formára fektetjük, és előmelegített sütőben, közepes lángon körülbelül 10 perc alatt megsütjük.
Az első tortalapot megkenjük lekvárral, bevonjuk a krém felével, a második lapot ráfektetjük, ismét lekvár és krém következik. Végül betakarjuk az utolsó lappal, amit vékonyan megkenünk ribizlilekvárral.
A torta tetejét bevonjuk a mázzal.
Fogyasztás előtt egy napig a hűtőben pihentetjük. Kandírozott cseresznyével és cukrozott gyümölccsel díszítjük.

Krém

A krémhez két evőkanál kristálycukrot aranybarnára pirítunk, és forró tejjel felöntve, kevergetve simára főzzük.
A másik két evőkanál kristálycukrot a két tojássárgájával habosra keverjük, hozzáadjuk a lisztet, és 2-3 evőkanálnyi
karamellás tejjel simára keverjük. Azután az egészet a karamellás tejhez öntjük, állandóan keverve simára főzzük. Azonnal beleforgatjuk a kemény habbá vert tojásfehérjét, és a krémet hagyjuk kihűlni. A vajat habosra keverjük a porcukorral, és összedolgozzuk a
karamellkrémmel.

Máz

A máz hozzávalóit összekeverjük, felforraljuk, és azonnal a tortára simítjuk.

kaloria 540 CAL
ido 70 perc
nehezseg Nehézség: 3

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.