Forrás: Vidék íze

Kedvenc húsos spagetti

Meghámozzuk és apró kockákra vágjuk a vöröshagymát. Egy nagyobb serpenyőben felforrósítunk három evőkanál olajat, rádobjuk a felaprított vöröshagymát. Teszünk hozzá egy kávéskanálnyi sót, és fedő nélkül, időnként megkeverve üvegesre pirítjuk.

Rádobjuk a darált húst, és nagy lángon addig pirítjuk, míg szépen ki nem fehéredik. Időnként megkavarjuk. Ekkor tesszük csak hozzá a finomra reszelt fokhagymát meg a sűrített paradicsomot. Öt evőkanál sötét szójaszósszal és kevés őrölt borssal ízesítjük. Kis lángon összeforraljuk a ragut. Tízpercnyi csendes rotyogás után megszórjuk az összemorzsolt kakukkfűvel, hozzáadjuk a nagyon vékonyra felkarikázott újhagymát vagy póréhagymát, és még öt percig főzzük. Megkóstoljuk, ha szükséges, sózzuk.

Amíg fő a húsos keverék, bő, sós, forró vízben kifőzzük a tésztát. Ha kész, leszűrjük, egy nagy tálba szedjük, és összekeverjük a maradék egy evőkanál olajjal, így nem fognak összeragadni a szálak. Tálalásnál reszelt ementálit kínálunk mellé.

Spagetti carbonara

Bolognai spagetti

kaloria 530 CAL
ido 40 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Forrás: Vidék íze

Ajánlataink