Köményes sertéssült sütőtökös csatnival

Megmossuk a húst, papírtörlővel szárazra töröljük. Bedörzsöljük sóval, borssal, őrölt köménnyel. Belerakjuk egy kis tepsibe. Meghámozzuk a vöröshagymát, cikkekre vágjuk, köré rakjuk. A fokhagymát felezzük vagy negyedeljük, ezt is elrendezzük a hús körül. Megolvasztjuk a zsírt, rálocsoljuk a tepsiben várakozó nyers húsra, öntünk még alá egy-két deci vizet is.

Alufóliával lezárjuk a tepsit, és 180 fokos sütőben két órán át sütjük. Levesszük róla a takarást, és ha szükséges, rápirítunk.

A csatnihoz meghámozzuk a vöröshagymát, felkockázzuk, kevés vízben felrakjuk főni a két gerezd, apróra vágott fokhagymával és egy dl almaecettel együtt (azért kell bele az ecet, hogy maradjanak a csatniban roppanós zöldség- és gyümölcsdarabkák is). Beledobjuk a zsályát is.

Amíg fő a hagyma, megtisztítjuk a gyümölcsöket. Az almát meghámozzuk, felkockázzuk, a narancs héját levágjuk, belsejét kifilézzük, összevágjuk. A tököt is feldaraboljuk, a gyömbért meghámozzuk, apróra vágjuk. Mindezt hozzáöntjük a hagymához, és együtt főzzük, míg krémesre nem fő. Közben ízesítjük sóval, borssal, és szükség szerint édesítjük mézzel. Végül kiszedjük belőle a zsályaleveleket.

Szőlővel sült sertéscomb parázsburgonyával

 

kaloria 430 CAL
ido 230 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.