Forrás: O. Horváth György

Kovászos uborkaléleves húsgombóccal

A LEVES

A nyár arról szól, hogy kovászos uborkát, paradicsomot, paprikát eszünk mindenhez. Június óta terem a kert mindenki kedvére. Már évek óta tervezgettem, hogy az uborka isteni ízű levét – melyet pohárszám szoktam jól lehűtve inni, de a java megy a lefolyóba – valami ételhez felhasználjam. Nos, végre elkövetkezett ez is! Fogtam egy nagy szál pórét, felkarikáztam és egy kis zsiradékon lepároltam, majd hozzá vegyítettem a kisujjnyira felszeletelt répaféléket és a karalábét. Addig érdemes párolni, míg a zsiradékot meg nem színezi a répa. A bográcsot ezt követően öntöttem fel az uborkalével, s adtam hozzá a borsót és a felkockázott uborkákat is.

A HÚSGOMBÓC

Fél órát forraltam, s mikor a répák nagyjából megpuhultak, a hozzávalókból készített húsgombócokat beledobtam, s ezzel is rotyogott a leves még félórát. Só nem is kellett hozzá, mert az uborka leve eleve sós, és a gombócból is ázott ki annyi íz, amennyi elég. A végén kell belevetni és egyszer elkeverni az aprított petrezselymet, s már tálalhatjuk is ezt a pikánsan savanykás, csorbaszerű ételt.

kaloria 260 CAL
ido 60 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Forrás: O. Horváth György

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.