Különleges töltött pulykamell

Különleges töltött pulykamell

A hússzeleteket kissé kiveregetjük, sózzuk, borsozzuk, majd állni hagyjuk. Körülbelül félóra múlva a felforrósított olajban mindkét oldalukat hirtelen elősütjük. Egy tányérra kiszedjük, és félretesszük.
Közben elkészítjük a tölteléket: a zsemléket apró kockákra vágjuk, leöntjük a forró tejjel, és néha megkeverjük. A maradék olajban pillanatok alatt megpirítjuk az apró kockákra vágott vöröshagymát
meg a szintén apróra vágott májat, aztán – a keveréket a tűzről levéve – hozzáadjuk a felkockázott főtt tojást és a fűszereket az elkapart fokhagymával együtt. Hozzátesszük a habosra felvert nyers tojást meg az áztatott zsemlét, jól összekeverjük.
Ezután megtöltjük a hússzeleteket. Egy hosszúkás tepsibe vagy tűzálló tálba kevés olajat teszünk, és az alábbi módon belerakosgatjuk a szeleteket. Egy elősütött húst megkenünk a töltelék hetedrészével.
Hozzáragasztjuk a következő hússzeletet, azt is megkenve élére állítjuk a tepsiben. Így folytatjuk a rétegezést, amíg a hozzávalók el nem fogynak.
Az így előkészített, különleges töltött húst előmelegített, 160 fokos sütőben 25-30 percig sütjük. Amikor készen van, óvatosan, egyben egy hosszúkás pecsenyéstál közepére helyezzük. Köretként az egyik oldalára rizibizit, a másik oldalára petrezselymes burgonyát
helyezünk, és savanyúsággal kínáljuk.

kaloria 410 CAL
ido 60 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink