Lecsós rakott csirkemell

Először a lecsót készítjük el. Két evőkanál zsíron megdinszteljük a cikkekre vágott vöröshagymát. Rátesszük az áttört fokhagymát, azzal is pároljuk egy-két percig. Meghintjük az őrölt pirospaprikával, átkeverjük, és már tesszük is rá a felaprított zöldpaprikát. Ha a paprika már kicsit összeesett, mehet hozzá az apróra vágott paradicsom. Közben ízesítjük őrölt babérral, köménnyel, majoránnával, sóval és borssal.

Nem kell nagyon szétfőzni a zöldségeket, akkor jó, ha még darabosak maradnak benne.

Egy közepes méretű tepsit kikenünk egy evőkanál zsírral. Meghámozzuk a burgonyát, hajszálvékony szeletekre felvágjuk, beleszórjuk az előkészített tepsibe. Ráfektetjük a felszeletelt, sózott, borsozott csirkemellet. A tetejére öntjük a lecsót. Alufóliával lezárjuk a tepsit, és 180 fokos sütőbe toljuk. 35-40 percig sütjük.

Kivesszük, leszedjük róla a takarást. A sütő hőmérsékletét felemeljük 190 fokra, visszatoljuk a tepsit, és még 15-20 percig pirítjuk.

Lecsós padlizsán csirkemellel

 

 

kaloria - CAL
ido 90 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink