Májjal rakott csirkemell

Májjal rakott csirkemell

A csirkemellfiléket a vastagabb végüknél kezdve kettévágjuk. Sóval, törött borssal fűszerezzük. A májat is
szeletekre vágjuk, sózzuk, borsozzuk, majd megszórjuk
majoránnával. Egy jénai tálat kibélelünk a bacon felével,
majd rétegezve kitöltjük a bundázott hús-, illetve májszeletekkel a következő módon. A húst lisztbe, tojásba, majd reszelt sajtba forgatjuk, erre a hasonlóképpen bundázott máj következik. A rétegezést addig folytatjuk, míg az alapanyagok elfogynak. Végül a tetejét befedjük a maradék szalonnával. Lefedve 1,5 óráig sütjük. A sütés végén a bacont fedő nélkül kb. 5-10 perc alatt megpirítjuk, majd reszelt sajtot szórunk a tetejére. Még 5 percig grillezzük, pirítjuk, hogy szép aranysárga legyen. Igazán másnap lehet szépen szeletelni, amikor a hűtőben jól kifagyott. Köretként bármi készülhet hozzá, amit a család szeret.

kaloria 760 CAL
ido 120 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink