Malacsült krumpligombóccal, boros káposztával

Malacsült

Az egész malacot megmossuk, sóval, borssal, köménymaggal fűszerezzük, majd hűtőbe rakjuk. Amíg az ízek összeérnek, előkészítjük a zöldségeket: a zellert, a sárgarépát, a hagymát, a fokhagymát megpucoljuk, nagyobb darabokra vágjuk, beletesszük egy tepsibe a kenyérszeletekkel együtt, ráhelyezzük a malacot, meglocsoljuk olajjal és vízzel. A vízre azért van szükség, mert így nem ég oda a hús. A tepsit 160 fokra előmelegített sütőbe tesszük, és szép pirosra sütjük, 45 perc alatt. Mielőtt kivennénk a sütőből, sörrel locsoljuk meg, így a malac ropogósabb és még ízletesebb lesz, viszont, ha túl sokat adunk hozzá, akkor megkeseredik. Mikor megsült, hagyjuk kihűlni. Közben a hús alatti zöldségeket áttesszük egy lábasba, majd felöntjük húslével vagy vízzel. Ha szükséges, vegetát, borsot
és egy pici köménymagot teszünk még bele, majd
átturmixoljuk. Ezt a sűrű masszát szószként tálaljuk a malachoz, amit vékony szeletekre vágunk.

Krumpligombóc

A krumpligombóchoz megfőzzük héjában a krumplit.
Ha teljesen megpuhult, levesszük a tűzről, majd hagyjuk
kihűlni. Lehúzzuk a héját, krumplinyomóval áttörjük, majd
fűszerezzük sóval, szerecsendióval. Beletesszük a keményítőt, a tejjel lazítjuk, majd gombócokat gyúrunk belőle úgy, hogy a közepébe pirított zsemlekockát helyezünk. Ha nem elég jól formázható a massza, még szórjunk bele lisztet. Sós, forrásban lévő vízben főzzük kb. 5-6 percig. A szósszal meglocsolva, a malacsülttel együtt tálaljuk.

Boros káposzta

A káposztát hideg vízben áztatjuk, így nem lesz annyira
savanyú, majd kinyomkodjuk. Apró kockákra vágjuk a füstölt szalonnát, a vöröshagymát, és olajon megpirítjuk. Belereszeljük a meghámozott almát, cukrot, kis vegetát, sót, ráöntünk 1 dl száraz fehérbort, lepirítjuk, majd rárakjuk a káposztát. Fűzerzacskóba tesszük az egész borsot, borókabogyót, babérlevelet, és így főzzük bele. Sűrűn kavargatjuk, mert hamar lekap a káposzta. Köretként sültekhez igen kiváló.

kaloria 1280 CAL
ido 90 perc
nehezseg Nehézség: 3

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.