Márványsajtos-kolbászos csirkemell vele sült zöldségekkel

Márványsajtos-kolbászos csirkemell vele sült zöldségekkel

Erre mondta a feleségem, hogy „megint eldobtad az agyad”. S való igaz, nem megszokott sem a csirkét babbal, sem a spenótot citrommal és cukkinival keverni.
Az eredmény azonban engem igazolt. De lássuk, mi is történt addig!
Nem túl bonyolult konyhaművészeti fogás, mondhatni primitív egy étel ez, de maradjunk annyiban, hogy egy óra sem kell hozzá, és már ehet is a család. Ráadásul
nemcsak grillen, hanem a sütőben is elkészíthető. A lelke az egésznek a sokszor áldott alumíniumfólia!
Ugyanis fóliabatyuba csomagoltam mindent, és már mehetett is az enyhe parázsra. Négy réteg fóliát téptem, kettőt-kettőt keresztben egymásra fektettem.
Meglocsoltam egy kevés olajjal, erre került a félbevágott újhagyma, a felkarikázott cukkini, majd a fél csirkemell. Ezt előbb bevágtam s belerejtettem a kolbász- és a márványsajtszeleteket. Körberaktam a felszeletelt paradicsommal, az eleve főtt konzervbabbal, megszórtam kakukkfűvel és spenótlevelekkel, citromlével meglocsoltam, némileg sóztam-borsoztam – és kész. Az alapanyagokat úgy kell elosztani, hogy négy ilyen batyu készüljön. Ez nem tart tovább tíz percnél. Az alufóliát ráhajtottam, összefogtam, hogy a gőz és a szaft ki ne szökjön. Közepes parázson legalább félóra kell, hogy a mell átpárolódjon. Olyan póriasan tálaltam, mint ahogy készítettem: egy tányérba tettem a batyut, és a tetején körbetéptem a fóliát. Fehérbor
– netán rozé – és egy szelet ropogós, friss kenyér jól kiegészíti.

kaloria 530 CAL
ido 60 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.