Osso buco gremolatával és polentával

Egy nagy (lehetőleg öntött vas) lábasban 4-5 evőkanálnyi olívaolajat forrósítunk, betesszük a négy szelet húst, és mindkét oldalukat addig sütjük, míg kicsit meg nem pirul. Kiszedjük, félretesszük.

A lábasba beleöntünk egy kevés fehérbort, felforraljuk, ez szépen felszedi a hús sütése közben keletkezett pörzsanyagokat. Beletesszük a finomra vágott vöröshagymát, a lereszelt fokhagymát, kicsit sózzuk, és kevergetve üvegesre sütjük.

Hozzáadjuk a nagyobb darabokra vágott zellerszárat és sárgarépát, visszarakjuk a húst is. Sózzuk, borsozzuk, hozzászórjuk az összes fűszert. Ráöntjük a paradicsomkonzerveket, valamint a sűrített paradicsomot. Öntünk hozzá annyi húslevest, hogy a lé ellepje a húsokat. Fedőt teszünk rá, és nagyon kicsi lángon 3-4 órán át pároljuk. Közben időnként ránézünk, ha szükséges, kis húslevest vagy bort adunk hozzá. Ha már vajpuha a hús, kiemeljük a szeleteket. Fedő nélkül sűrűbbre forraljuk a mártást.

Közben a polentához felforraljuk a vizet egy csipet sóval és a gerezd zúzott fokhagymával. Hozzáöntjük a kukoricadarát, és folyamatos kevergetés mellett megfozzük.

A gremolatához összekeverjük a felaprított petrezselyem zöldjét, a citrom lereszelt héját és kifacsart levét a szintén lereszelt fokhagymával. Tálalásnál minden tányérba szedünk egy-egy adag kukoricakását, arra rakunk egy-egy szelet húst, kanalazunk hozzá a mártásból, végül megszórjuk a gremolatával. A maradék mártást külön edényben adjuk az asztalra.

kaloria 710 CAL
ido 285 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink