Palacsintában sült kapros tengeri halfilé
A lisztből, a tojásból meg a tejből egy csipet só hozzáadásával palacsintatésztát készítünk, és a szokásos módon palacsintákat sütünk. A kiolvasztott halat kockákra vágjuk, a kezünkkel egy kicsit kinyomkodjuk, hogy a fölösleges víz kicsöpögjön – sütés közben ne eresszen annyi levet. Egy serpenyőben 2-3 evőkanál olajat forrósítunk, és megpirítjuk benne a halkockákat. Megszórjuk egy evőkanál liszttel, és sóval, borssal ízesítjük.
Hozzáadjuk az összevágott kaprot. Óvatosan – hogy a hal ne törjön össze – elkeverjük 1 dl tejföllel. Megkóstoljuk,
ha szükséges, utána ízesítjük. A masszával megtöltjük a palacsintákat, háromszög alakúra hajtogatjuk, és egy kiolajozott tepsibe helyezzük. A tetejét megkenjük a maradék tejföllel, végül ráreszeljük a sajtot. Középmeleg
sütőben kb. 15 perc alatt szép pirosra sütjük.