Forrás: Pásztor Tünde

Parajos tekercs

Parajos tekercs

A leveles tésztát hagyjuk lassan kiolvadni, közben készítsük el a hústölteléket. Ehhez egy kevés olajon megfonnyasztjuk a finomra vágott hagymát. Rátesszük a darált húst, és megszórjuk pirospaprikával. Ha kedveljük a csípős ízeket, pirospaprika helyett paprikakrémmel is ízesíthetjük. Sózzuk, borsozzuk,
2 gerezd aprított fokhagymát adunk hozzá, és saját levében megpároljuk.
A megtisztított, megmosott, lecsepegtetett spenótot leforrázzuk: forró, szódabikarbónás vízbe dobjuk, szinte azzal a mozdulattal ki is vesszük, majd
kinyomkodjuk belőle a vizet. A felforrósított vajban megfuttatunk 2 gerezd finomra vágott fokhagymát, majd rátesszük a parajt, és átforgatjuk az illatos
zsiradékon. Sóval, kevés borssal ízesítjük, azután félretesszük hűlni.
A tésztát lisztezett deszkán kinyújtjuk. Először vékony rétegben elterítjük rajta a parajt, utána rákenjük a kihűlt húsos tölteléket. Szorosan feltekerjük, majd
a tésztát félórára a hűtőbe tesszük. Ezután a tekercset ujjnyi vastag szeletekre vágjuk, a csigákat sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk, és 180 fokra előmelegített
sütőben megsütjük.

kaloria 530 CAL
ido 60 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Forrás: Pásztor Tünde

Ajánlataink