Pejsli

Ritter Attiláné, kozármislenyi olvasónk sokáig tanakodott, hogy beküldje-e kedvenc disznótoros receptjét. Végül – szerencsére – úgy döntött, hogy megírja. Ez az ízes, szaftos ragu sváb étel. Férje szüleinél disznóvágáskor 11 óra tájt ültek le először meleg ételt enni. A főzés olvasónk feladata volt ilyenkor, hamar megtanulta az elkészítését. Mivel gyerekei nagyon szeretik, kifejlesztett egy „fehér húsos változatot” is, amelyet akkor is meg lehet csinálni, ha épp nem lehet belsőséget kapni. Ugyanúgy készül, mint az alábbi, csak hús van benne, a szív, a tüdő és a máj kimarad. Mindkét változat nagyon finom knédlivel, tésztával vagy friss fehér kenyérrel.

A szívet és a tüdőt félig meg kell főzni vízben (disznóölésen az abalében szokták). A hagymát felaprózom, a zsíron aranybarnára párolom. Hozzáadom a húst, amelyet előzőleg 3-4 cm hosszú, fél cm széles csíkokra vágtam. Folytonos keverés mellett kifehérítem a hagymával, majd fűszerezem (só, kevés pirospaprika, fokhagyma, babérlevél, oregáno, borsikafű, egész bors, őrölt bors). Kevés vízzel felöntöm, és sűrűn ránézve, finoman át-átkeverve (nehogy leégjen), fedő alatt párolom. A fűszerezés lehet ízlés szerint, nem kell a leírt mennyiséghez ragaszkodni.

Ha a szív és a tüdő is megérkezik – ezeket kint főzik bográcsban –, aprítás után a hús mellé kerül, szintén 3-4 cm-es csíkokra vágva. Nem mindenki szereti a szívet-tüdőt, de az igazi pejslihez hozzátartoznak. Amikor puhára párolódott a hús, a szív meg a tüdő (vigyázni kell, hogy ne főjön szét a hús), hozzáadom a csíkokra vágott májat. Gyorsan elkészítem a karamellrántást: kevés zsíron folytonosan kevergetve megolvasztom a cukrot, majd aranyszínűre pirítom (vigyázat, könnyen leég!). Hozzáadom a lisztet, kicsit összesütöm, majd a húsra öntöm. Ne legyen vastag a karamellrántás! Ezután kevés mustárral, tejföllel ízesítem. Az íze finoman édeskés, kissé savanykás a mustártól és a tejföltől, igazán különleges ízélményt ad. Disznóöléskor köretet nem adunk hozzá, frissen sütött kenyérrel nagyon finom étel.

Lencsés disznóköröm

Disznótoros rakott krumpli

kaloria - CAL
ido 150 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

10 személyre

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.