Forrás: Receptposta

Puncstorta Anitól

A KEREK PISKÓTA

ELŐKÉSZÍTÉS: 45 perc – SÜTÉS: 50 perc – HŰTÉS: 2 óra

  1. Habot verünk négy tojásfehérjéből egy evőkanál cukorral. A tojássárgájákat fehérre keverjük a vízzel, 3 evőkanál cukorral, csipet sóval. Összedolgozzuk a tojáshabbal, végül beleszitáljuk a sütőporral elkevert lisztet. Kerek tortaformába öntjük, és 170 fokra előmelegített sütőben megsütjük.

A TÖLTELÉK PISKÓTÁJA

  1. A kerek piskótához hasonlóan, ugyanígy elkészítjük a 8 tojásos piskóta tésztáját is. Azt egy nagy tepsiben sütjük meg (mindegy a formája, mert szét fogjuk morzsolni). Ha kihűlt, apró darabokra tépkedjük, és összekeverjük a töltelék többi hozzávalójával (a cukrot feloldjuk a vízben). Kettévágjuk a kerek piskótát, a tortaforma aljába beletesszük az egyik lapot.

A TÖLTELÉK

  1. Beletöltjük a tölteléket, majd rányomjuk a felső lapot. Lesúlyozzuk, és hagyjuk állni.

A NYÚJTOTT FONDANT

  1. Elkészítjük a nyújtott fondant-t. A zselatint a vízben elkeverjük, vízgőz fölött feloldjuk. Amint megvan, a vajat és a mézet hozzákeverjük, szintén keverve oldódásig. A porcukor felét eközben egy tálba öntjük, és ehhez csurgatjuk a zselatinos elegyet, elkezdjük összedolgozni kanállal, amikor elnyelte a cukor a zselatinos masszát, a többi cukrot is hozzáadjuk. Átkeverjük, majd 2-3 csöpp piros színezéket teszünk hozzá. Becsomagoljuk átlátszó fóliába, hűtőbe tesszük 1,5-2 órára. Nyújtása végtelenül egyszerű, porcukorral szórt nyújtódeszkán egy nagy kört formázunk. Ezzel beborítjuk a kapcsos formától megszabadított tortánkat. Cukorvirágokkal díszítjük.

Puncsos koszorú

Puncskocka, ahogy mi szeretjük

kaloria 330 CAL
ido 215 perc
nehezseg Nehézség: 2

Hozzávalók

4 személyre

Forrás: Receptposta

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.