Puncsos koszorú

  1. A puncsos koszorú tésztájához a lisztet elvegyítjük a sütőporral és az ételkeményítővel. A vajat a cukorral sűrű, fehér krémmé verjük. Egyenként beledolgozzuk a tojásokat, és az egészet simára keverjük. A sütőt 175 fokra előmelegítjük. Beleforgatjuk a tejet, a narancs reszelt héját és a lisztes keveréket. A masszát egy 26 cm átmérőjű kivajazott koszorúformába töltjük. Elsimítjuk a tetejét, majd a sütőben 40-45 percig sütjük. Ha langyosra hűlt, vízszintesen kétszer elvágjuk.
  2. A krémhez fél narancs héját hajszálvékony csíkokra vágjuk. A vörösbort 4 dkg cukorral, a bodzaszörppel, a narancs héjával, levével, a fahéjjal, a csillagánizzsal és a szegfűszeggel együtt felforraljuk, majd 1,2 dl-nyi sziruppá beforraljuk. Hagyjuk kihűlni. A vaníliarudat felhasítjuk, kikaparjuk a belsejét, majd beletesszük a tejszínnel és a maradék cukorral elvegyített tejbe, felforraljuk. A tojássárgájával simára keverjük az ételkeményítőt, majd habverővel a forró tejbe keverjük. Az edényt levesszük a tűzről, langyosra hűtjük, leszűrjük és hagyjuk kihűlni. A vajat a porcukorral habos krémmé verjük. A vajas krémet összekeverjük a vaníliakrémmel, a puncssziruppal és a rumaromával.
  3. A legalsó lapot tortatálra fektetjük, és megkenjük 4 evőkanálnyi krémmel. Ráhelyezzük a középső lapot, és ugyancsak 4 evőkanálnyi krémet simítunk rá. Végül rátesszük és kissé rányomjuk az utolsó lapot. A maradék krémből 2 evőkanálnyit csillag végű nyomózsákba töltünk. A maradékkal körben megkenjük a koszorút, és betesszük a hűtőszekrénybe.
  4. Közben karamellizáljuk a cukrot. Belekeverjük az aprított diót, majd a masszát sütőpapírra simítjuk. A krokantot finomra törjük. A narancskarikákat 12 részre vágjuk. A tortát megszórjuk a diómorzsával. A nyomózsákból 12 rozettát nyomunk a puncsos koszorú peremére, és mindegyikbe beledugunk egy-egy darabka kandírozott narancsot. Tálalásig 1 órát pihentetjük a hűtőszekrényben.

Puncstorta Anitól

Puncskocka, ahogy mi szeretjük

Puncstorta másképp

kaloria 380 CAL
ido 120 perc
nehezseg Nehézség: 2

Hozzávalók

4 személyre

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.