Ragacsos sertéspörkölt

Finomra vágjuk a vöröshagymát, egy evőkanál zsíron megdinszteljük. Hozzáadjuk a nagyon apróra vágott paprikát és paradicsomot, és kevergetve pároljuk pár percig. Ha már minden megpuhult, sózzuk, borsozzuk, meghintjük őrölt pirospaprikával. Átkeverjük, és már öntjük is fel kis vízzel. Ebbe az alapba helyezzük az alaposan megtisztított, hosszában félbevágott körmöket, az áttört fokhagymát, és egy órán át főzzük. Közben megszórjuk az őrölt köménnyel és babérral. Ekkor rakjuk hozzá a feldarabolt farkat. Ha elfőné a levét, mindig pótoljuk egy kis vízzel vagy alaplével. Ismét főzzük fél órát. Most rakjuk bele a kockákra vágott csülköt. Ráöntjük a vörösbort, és addig rotyogtatjuk, míg minden húsféleség vajpuhára nem fő benne (közben időnként pótoljuk az elfőtt levét). A végén jó sűrűre főzzük. Főtt burgonya illik mellé.

TRÜKK

Ha van időnk, ne csülökfilét vegyünk, hanem egész csülköt. Kicsontozzuk, és a csontot hideg vízben felrakjuk főni. Ha felforrt, akkor adunk hozzá egy-két répát, gyökeret, sót, egész borsot, és egy órán át főzzük. Leszűrjük, és ezt az alaplevet használjuk majd a pörköltünkhöz.

Csülkös körömpörkölt

kaloria 550 CAL
ido 245 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink