Rigó Jancsi

Rigó Jancsi

A 6 tojássárgáját kikeverjük 6 evőkanál porcukorral, hozzáadunk 3 dkg kakaót, a 6 tojásfehérjéből vert habot és 3 evőkanál lisztet. A masszát sütőpapírralkibélelt, liszttel megszórt, kb. 20 x 40 cm-es tepsibe öntjük, és előmelegített sütőben, 180 fokon megsütjük. Ha kihűlt,
két lapot vágunk belőle, úgy, hogy a felső lap valamennyivel vékonyabb legyen. A vastagabb lapot megkenjük barackízzel, majd egyenletesen elterítjük rajta a krémet, ügyelve arra, hogy az oldalak szép függőlegesek legyenek. A felső lapot bevonjuk a csokoládébevonattal. Ráöntjük a piskótalapra, és késsel elkenjük. Megvárjuk, míg megköt, majd 5 x 5 cm-es kockákra vágjuk, és egymás mellé rakva ráhelyezzük a csokoládékrémmel megkent másik lapra. Tálalásig hűtőbe tesszük. Forró vízbe mártott, szárazra törölt késsel most már teljesen átvágjuk a süteményt.

Krém

A krémhez a tejszínt a vaníliás cukorral habbá verjük. Az étcsokoládét darabokra törjük, majd forrásban lévő víz fölött felolvasztjuk. Ezután habverővel belekeverjük a tejszínhab egyharmad részét, majd főzőkanállal óvatosan hozzákeverjük a többi habot is.

Csokoládébevonat

8 dkg darabokra tört csokoládét keverőtálba teszünk, hozzáadunk 1 evőkanál napraforgóolajat, és gőz fölött kevergetve felolvasztjuk.

kaloria 280 CAL
ido 80 perc
nehezseg Nehézség: 2

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.