Székely csuka tormával

Október vége volt, mikor Hazafi Laci barátom elhívott csukázni Szentendrére, mondván: „Megy a hal!” Naná, hogy ugrottam! Dunán csukát – rendesebbet – még nem fogtam, meg hátha beakad egy-két süllő is, gondoltam. Nos, a legnagyobb esőben, viharos szélben álltunk a folyó szélén. Nem unatkoztunk. Volt kapásunk szépen, de megfogni valahogy mégsem sikerült. A csalihalakon lévő fognyomok kisebb süllőkre utaltak, érthető volt a sikertelenségünk. De aztán csomagolás előtt pár perccel megint kapásom volt, és jó időben vágtam be: a folyó mélyén halba akadt a horgom. Ment a hal rendesen, már előre örültem, hogy legalább egy kettes csukát fárasztok. Aztán kiderült, hogy egy 2,6 kilós márna az illető. Soha rosszabbat! Irány a meleg lakás, ahol Laci székely tormás csukát készített ebédre, hogy legalább a tányéromon lássak egy példányt. Akkor döntöttem el, hogy ez lesz a füstös konyha karácsonyi étele.

  1. A csukát, ha kicsi, egyben hagyom, ha nagyobb, filét készítek belőle. Irdalni egyiket sem kell, a szálkák akkorák, hogy nincs ember, aki képes lenne lenyelni. Egyszerűbb kikeresni a húsból a nagy ipszilon szálkákat. Nos, a halat megtisztítottam, besóztam és félretettem. Felkarikáztam a gyökérzöldségeket, négybe vágtam a vöröshagymát. A bográcsban annyi vizet forraltam, amennyi nagyjából ellepi majd az egész csukát – ha filét használunk, akkor elég kevesebb is. Forrás után belevetettem a zöldségeket, a hagymát meg a fokhagymát, sóztam és borsoztam. Amikor majdnem puhára főttek, beletettem a csukát is. Nagyjából 15-20 perc alatt főtt meg az egész hal, a halszeletnek pár perc is elegendő lett volna.
  2. Ezt követően a halat kivettem, a felesleges levet lemertem. Csak annyit kell hagyni, amennyi a zöldségek összetöréséhez, turmixolásához szükséges, hogy kicsit pépes, de ne túl híg mártásunk legyen. Ehhez hozzákevertem a reszelt tormát, de lehet külön is tálalni, ha inkább úgy szeretjük. Ha belekeverjük, akkor előbb kisebb adagot tegyünk a szószba. Kóstolgassuk, s apránként állítsuk be a tormás íz erősségét. Azért nem is írok mennyiséget, mert minden torma más, ahogy az ízlések is különböznek.
  3. Mindenképpen főtt rizst kínáljunk hozzá. A három egyszerű íz együttese az ünnepi alkalomhoz illő harmonikus zamatot ad. Díszíthetjük néhány répaszelettel és petrezselyemmel.

Grillezett csukák köleskásával, mézes sonkahagymával

Dióval töltött csuka

kaloria 450 CAL
ido 60 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink