A krumplit alaposan megmosom, majd egészben, héjastól megfőzöm. Közben a szilvabefőttet – ha szükséges – kimagozom, és elkészítem a diót: 12 dkg margarinon aranyszínűre pirítom a diót, majd félreteszem. Egy nagy fazékban négy-öt liter vizet elkezdek melegíteni. A kihűlt burgonyát áttöröm,
hozzákeverem a lisztet, a maradék 3 dkg vajat, a tojást, egy csipet sót, és alaposan összegyúrom. Ha túl lágy a tészta, liszttel dúsítom, de ügyeljünk, ne legyen kemény. Pihentetés nélkül, lisztezett deszkán kb. 4 mm vastagra nyújtom – így nem lesz „fojtós” a tészta –, és 8×8 cm-es négyzetekre vágom (a méret persze függ a szilvaszem nagyságától). Minden négyzet közepére egy szem szilvát teszek, abba egy szem kockacukrot, és megszórom egy csipet fahéjjal. A négyzetek sarkait összenyomkodom, két kezem között gombócokat formálok belőlük. Jó tudni: minél kevesebb lisztet használunk a nyújtásnál, annál jobban ragad a tészta, és annál kisebb a veszélye annak, hogy a gombóc szétnyílik főzés közben. Arra azonban ügyeljünk, hogy elég liszt legyen szétszórva a deszkán, különben leragad. Vigyázzunk arra is, hogy a tészta a szilvát teljesen beborítsa. A gombócokat a forrásban lévő bő vízben egyszerre, fedő alatt főzöm ki. Ennek
az ideje kb. 15 perc – amíg feljönnek a víz felszínére, és teljesen átfőnek. A gombócokat tésztaszűrővel kiszedem, hideg vízzel töltött edénybe mártom,
jól lecsepegtetem, tányérra téve rövid ideig szárítom, majd a pirított dióban megforgatom. Tálra rakom, megszórom fahéjas porcukorral, és tejföllel tálalom.
Hozzávalók
4 személyre