Forrás: Füstös konyha, Horváth György szakács

Tarjával és sajttal töltött csirkemell pitatoronnyal

Azt találtam ki, hogy töltött csirkemellet fogok lassan grillezni, s hozzá gyorsan készíthető körettel szolgálni. Elvégre január van, napközben sem enged a fagy. Ami nem is baj, kihasználhatja a szakács ezt a körülményt: ugyanis a grillezés leggyakoribb hibáját tudja kiküszöbölni. A hideg miatt a grillsütőben sem melegszik fel annyira a levegő, mint nyáron. Vagyis ez a hideg segít a lassú sütésnek, nem kell ötpercenként az ételt forgatni, húzogatni, kisebb az esélye, hogy a hús elég, a belseje meg nyers marad.

Nos, a fentiek miatt egy nagy darab húst, nevezetesen egy egész nagy csirkemellet sütöttem. A lényeg, hogy a bőrt a húson hagytam, és – a megszokottól eltérően – fordítva, a mell alsó részéből kiindulva fejtettem ki a mellcsontot: így a mellfilé nem esik két darabra, egyben marad. A kulcscsontot – ezt nevezik sokan szerencsecsontnak – benne hagytam, tartást adott a húsnak.

A csontozás után a mellet a bőrös felével tettem a vágódeszkára, s mindkét oldalon éles késsel egy-egy zsebet csináltam a húsba. Jól megszórtam kívül és belül a fűszerkeverékkel, egy kis borssal, majd a zsebekbe tettem egy-egy szelet tarját és sajtot. Az egészet összefogtam néhány hegyes hurkapálcával, s negyedóra pihentetés után már mehetett is a vékony parázs fölé.

A lényeg, hogy minden oldalát pirítsuk meg, aztán húzzuk a parázs mellé, hogy lassan párolódjon-süljön át az egész. Miközben a hús készült, addig az avokádóból kikanalaztam puha húsát, villával összetörtem, sóval, borssal, szétnyomott fokhagymával, kicsi reszelt citromhéjjal, fél citrom levével ízesítettem, majd a vékonyra szelt paprikákat kevertem bele. Amikor a hús már csaknem kész volt, a pitákat is meggrilleztem, s lereszeltem az uborkát. A tálaláskor mindenki kapott egy vastag szelet töltött csirkemellet, egy pitatornyot (3 pitát tortaként avokádókrémmel megtöltve kis tornyot alakítottam ki), illetve egy nagy kanálnyi nyers uborkát. Fehérbor illik hozzá.

Grillezett csirkecomb paradicsomos birssel

Egészben sült pulykamell áfonyás kalácspudinggal

 

kaloria 680 CAL
ido 60 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

személyre

Forrás: Füstös konyha, Horváth György szakács

Ajánlataink