Egészben sült pulykamell áfonyás kalácspudinggal

Először az aszalt gyümölcsöket apróra vágjuk, és beáztatjuk a konyakba.

Besózzuk a pulykamellet. A zöld fűszereket összevágjuk vagy elmorzsoljuk, jó vastagon bekenjük vele a húst.

Egy tepsit kizsírozunk. A vöröshagymát meghámozzuk, cikkekre vágjuk, egyenletesen elosztjuk a tepsi alján. Ráfektetjük a befűszerezett húst. Öntünk rá két deci vizet. Alufóliával lezárjuk, és 180 fokos sütőben megsütjük.

Körülbelül egy óra múlva kivesszük, levesszük róla a takarást, és ha ropogósabban szeretjük, akkor még egy kicsit rá is pirítunk. A pecsenye levét megőrizzük a mártáshoz.

Felkockázzuk a kalácsot. Beleszórjuk egy papírral bélelt tepsibe, és 200 fokos sütőben pár perc alatt ropogósra pirítjuk.

A három egész tojást egy nagy tálban összekeverjük a tejszínnel, sózzuk, borsozzuk, belekeverjük az aszalt áfonyát. Ha már langyosra hűlt a kalács, azt is beleforgatjuk. Hagyjuk egy kicsit állni, hogy a tészta felszívja a folyadékot. Ha még tíz perc múlva is túl szottyos, akkor egy-két evőkanál lisztet is keverünk hozzá. Kettéosztjuk. Kiterítünk egy erősebb átlátszó fóliát, és egy rúdban rátesszük a tojásos kalács egyik felét. Felcsavarjuk, a végét szaloncukorszerűen megtekerjük, igyekszünk jó szorosra formázni. Fogpiszkálóval megszurkáljuk, hogy kijöjjön a levegő a fóliából. Végül belecsavarjuk ugyanígy egy darab alufóliába (azt már nem lyuggatjuk ki). Ugyanígy járunk el a maradék kaláccsal is.

Egy tepsibe rakjuk mind a kettőt, öntünk alá annyi forró vizet, hogy a tekercsek feléig érjen. 100 fokos sütőben egy órán át gőzöljük. Kivesszük a folyadékból, hagyjuk teljesen kihűlni.

A mandulamártáshoz egy serpenyőben szárazon megpirítjuk a mandulát. Kiborítjuk.

A pulyka pecsenyelevét zsírtalanítjuk és átszűrjük. A beáztatott aszalt gyümölcsöket is leszűrjük, a konyakot megőrizzük. A serpenyőbe tesszük a vajat, megpirítjuk rajta a lisztet, felöntjük a pecsenyelével, a tejszínnel és a konyakkal, összeforraljuk, majd belekeverjük a mandulát is. Picit sózzuk. Külön edényben kínáljuk a pecsenyéhez.

A pulykát és a kicsomagolt szalvétagombócot felszeleteljük, a kínálótálon közé szórjuk a beáztatott aszalt gyümölcsöket.

Tanácsok, ha először sütünk kuglófot

10 töltött csirkecomb, amit mindenki imádni fog

kaloria 700 CAL
ido 210 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.