Tejcsokis ministollen

Tejcsokis ministollen

Meglangyosítjuk a tejet. A lisztet egy nagy tálba öntjük. A közepébe kis mélyedést alakítunk ki, ide szórjuk az élesztőt. Rakunk rá egy evőkanál cukrot, és öntünk rá körülbelül egy deci tejet. Húzunk a tetejére kis lisztet,
és hagyjuk tíz percig, hogy az élesztő felfusson. Utána hozzáadjuk a maradék tejet és cukrot, a csipet sót, a fűszereket, és kézzel vagy fakanállal közepesen kemény tésztát dagasztunk. Ha túl lágy lenne, akkor
kicsi liszttel, ha túl száraz, akkor kis langyos folyadékkal korrigáljuk az állagát. Ha már szépen összeállt, akkor tesszük bele 15 dkg puha vajat, és azzal is kidolgozzuk. Utána cipóvá formáljuk. Letakarjuk, meleg helyen hagyjuk egy órán át kelni. Ekkor egy lisztezett deszkára borítjuk. Belegyúrjuk a késsel durvára vágott csokoládét, mandulát és kandírozott narancshéjat. Mérleg segítségével négy egyforma darabra osztjuk. Mindegyik cipócskából egy-egy körülbelül egy centi vastag, 20 cm hosszú ovális alakot nyújtunk. Az egyik oldalt behajtjuk a tészta harmadáig, ráhajtjuk a másikat, végül a nyújtófával kicsit megnyomjuk felülről, hogy ne legyen szimmetrikus. A négy rudacskát sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, letakarjuk, és még húsz percig kelesztjük. Közben előmelegítjük a sütőt 180 fokra, és 30-40 perc alatt megsütjük a kis kalácsokat. Akkor
kész, ha itt-ott szépen megpirult a tészta. Még forrón alaposan lekenjük 10 dkg olvasztott vajjal, végül vastagon megszórjuk porcukorral. Ha teljesen kihűlt, alufóliába csomagoljuk. Több hétig is eláll.

kaloria 240 CAL
ido 90 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.