Tofu „rántottával”, retekkel, csírával töltött reggeli burrito

Lecsepegtetjük a tofut, és konyhai papírtörlővel felitatjuk a maradék folyadékot. Ha túl puhának érezzük, egy sűrű lyukú szűrőbe tesszük, a tetejére egy vágódeszkát helyezünk, és lesúlyozzuk. Hagyjuk egy órát állni, amíg a felesleges folyadék kipréselődik. Ezután a tofut egy tálban krumplinyomóval nagyobb rögökre törjük.

Serpenyőben felhevítjük az olívaolajat, hozzáadjuk a tofut. Mikor egy kevés levet enged, kurkumával, római köménnyel és sóval fűszerezzük, majd rendszeresen kevergetve addig sütjük, amíg a folyadék el nem párolog, összesen 5-10 percig (attól függően, hogy a tofu mennyi folyadékot tartalmazott). Félretesszük hűlni.

A tortillalapokat egyesével átmelegítjük a serpenyőben, majd megkenjük egy-egy evőkanál hummusszal. A tofu „rántottát” igazságosan elosztjuk a lapokon. A retket vékonyan felkarikázzuk, és a tofura fektetjük. Csírával bőkezűen megszórjuk. A tortillalap egyik szélét felhajtjuk, majd a hajtásra merőlegesen föltekerjük. Az alsó felét alufóliába burkolhatjuk, hogy szépen összetartsa a burritót.

 

 

kaloria 170 CAL
ido 30 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

3 személyre

Ajánlataink