Tojáslikőrös dió-mandula torta

A tojássárgájákat habosra keverjük a cukor felével és a sóval. Beleforgatjuk a darált mandulát és diót. A fehérjéket habbá verjük, óvatosan hozzádolgozzuk. 22-24 cm átmérőjű, kerek, papírral bélelt tortaformába öntjük. 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk. 25 perc után tűpróbával ellenőrizzük, hogy átsült-e a közepe is. Ha igen, rácsra borítjuk, és hagyjuk teljesen kihűlni.

Habosra keverjük a mascarponét a porcukorral és a vaníliás cukorral. Hozzádolgozzuk a tojáslikőrt. A tejszínből habot verünk az instant zselatinnal. Összedolgozzuk a mascarponéval.

Összeállítás: a kihűlt tésztát két lapba vágjuk. Az alsó lapot megkenjük nem túl vastagon a krémmel, kirakjuk lecsöpögtetett meggybefőttel. Rákenünk még egy réteg krémet, most már kicsit vastagabban. A tetejére nyomjuk a felső tésztalapot, azt is megkenjük a tojáslikőrös krémmel. Hűtőszekrényben pihentetjük pár órán át. Tálalás előtt habzsákba töltött tejszínhabból kis félgömböket nyomunk rá, végül meglocsoljuk tojáslikőrrel.

TRÜKK

Mivel a tésztában csak darált dió és mandula van, liszt nincs, nem könnyű vele bánni, könnyen törik. Teljesen ki kell hűteni, úgy lehet óvatosan megfelezni. Ha esetleg eltörik valamelyik lap, az sem baj, majd a krém összetartja a tortát.diós

kaloria - CAL
ido - perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

személyre

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.