Forrás: Lapos Rebeka

Tükörtojás hagymafészekben édesburgonyával

A sütőt előmelegítjük 180 fokra. Az édeskrumplikat meghámozzuk, majd felkockázzuk. Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, megkenjük egy evőkanál kókuszzsírral, és egyenletesen eloszlatjuk rajta az édesburgonya-kockákat. Meghintjük sóval, borssal. Nagyjából 20 percig sütjük, amíg a kockák sarka helyenként sötétbarnára nem pirul.

Közben a vöröshagymát vékonyan felszeleteljük. Egy serpenyőben felforrósítjuk a vajat, rádobjuk a hagymát, és bő tíz perc alatt, alkalmanként megkeverve megpároljuk benne. Közben sózzuk és borsozzuk.

Egy sütőtálat kikenünk egy kis zsiradékkal, és három fészket formázunk benne a párolt hagymából. Egyenletesen elosztjuk benne a megsült édesburgonya-kockákat, úgy, hogy középen egy mélyedés maradjon, ide ütjük a tojásokat. Visszatoljuk a sütőbe, és még körülbelül tíz percig sütjük, amíg a tojásfehérje is megszilárdul.

Tükörtojásos zöldséges pite

kaloria 240 CAL
ido 50 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

3 személyre

Forrás: Lapos Rebeka

Ajánlataink