Túrómousse-torta sárgabarackkal

  1. Kemény habbá verjük a fehérjéket a kristálycukorral. Egy másik tálban összekeverjük egymással a darált diót és a kakaóport, majd óvatosan beledolgozzuk a cukros habba. Egy sütőlemezre sütőpapírt fektetünk, arra egy kerek lapot kenünk a piskótamasszából. 180 fokra előmelegített sütőben 10-12 perc alatt megsütjük.
  2. Kimagozzuk a sárgabarackot, felkockázzuk. Beleszórjuk egy lábasba, öntünk rá annyi vizet, amennyi épp ellepi, és megfőzzük. Ha már puha, akkor 200 ml hideg vízben elkeverjük a pudingporokat, ráöntjük a barackra, sűrűre főzzük. Kevergetve kihűtjük.
  3. Elkeverjük a tojások sárgáját 90 g cukorral, majd összedolgozzuk az áttört túróval. A porzselatint egy kis lábasba szórjuk. Öntünk rá annyi hideg vizet, hogy pont ellepje. Hagyjuk tíz percig duzzadni, majd lassan olvadásig melegítjük. A tejszínből kemény habot verünk. A tojásfehérjékből a maradék cukorral szintén habot verünk. A túrókrémhez először a tejszínhabot dolgozzuk bele, utána a tojáshabot, végül hőkiegyenlítéssel eloszlatjuk benne a feloldott zselatint is.
  4. Összeállítjuk a tortát: a kakaós piskótából kerek lapot szabunk, beletesszük egy 20-22 cm átmérőjű kerek, kapcsos tortaformába. Rákenjük a túróhab felét. Ha már picit megdermedt, jöhet rá a pudingos sárgabarack, majd annak a tetejére a maradék túróhab. Hideg helyen több órán át dermesztjük.
  5. Tálalás előtt tejszínhabrózsákkal, barackszeletekkel, pár zöld levélkével díszítjük.

A recept a júliusi Vidék íze magazinban jelent meg. Legfrissebb lapszámunk már kapható. Ízelítő a tartalomból, itt!

videk ize, július, címlap, 2019

Megjelent a Vidék íze júliusi lapszáma

kaloria 320 CAL
ido 70 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

7 személyre

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.