Újhagymás lencsesaláta gluténmentes sajtos zsemlével

A lencsekonzervet leszűrjük, alaposan lecsepegtetjük. Az almát és a retket megtisztítjuk és julienne-re vágjuk. Az újhagymát vékonyan felkarikázzuk.

Az olívaolajat, a citromot, a mézet, a mustárt és a sót egy kisebb befőttesüvegben alaposan összerázzuk. Ízlés szerint adhatunk még hozzá citromlevet, mézet vagy sót.

A lencsét egy nagyobb tálban összeforgatjuk az újhagymával, a retekkel és az almával, majd meglocsoljuk az öntettel, és újra átforgatjuk. Tálalás előtt legalább egy fél órát érleljük a hűtőszekrényben. Tálaláskor minden tányérra sűrű görög joghurtot kanalazunk, majd erre szedünk egy adag lencsesalátát.

Felforraljuk a vizet a sóval és az olívaolajjal. Egy tálas mixerbe tesszük a tápiókakeményítőt. Ráöntjük a forró folyadékot, és összedolgozzuk a tápiókával. Fondant-szerű lesz az állaga. Utána egyesével beledolgozzuk az egész tojásokat. Végül több kis adagban belevegyítjük a háromféle reszelt sajtot is.

Vizes kézzel kis gombócokat formázunk. Sütőpapíros tepsire rakjuk. 200 fokra előmelegített sütőbe toljuk, és bő negyedóra alatt halványbarnára sütjük. Frissen az igazi. Ha kicsit megszikkadt, sütőben pár perc alatt felmelegíthetjük.

TRÜKK
Nagyon különböző a tojások mérete és a gluténmentes lisztek folyadékfelvevő képessége, így bátran korrigáljuk a nyers tészta állagát, ha úgy látjuk, hogy túl lágy vagy túl kemény. Pont olyannak kell lennie, mint a hagyományos égetett tésztának.
kaloria 410 CAL
ido 95 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.